Társadalmi felelősségvállalás

Mérhetetlenül büszkék vagyunk rá, hogy a magyarországi számoskifestő közösségben elsőként, minden egyes megvásárlás után elültettünk egy facsemetét, ezzel támogatva országunk és bolygónk globális felmelegedés elleni harcát! 🌳🇭🇺

0 db
elültetett facsemete
🌳🌳🌳

Hiszünk abban, hogy minden emberben ott van a segítő szándék és a jóakarat. Ez nálunk, a Számoskifestő.hu-nál sincsen másképp, így lehetőségeinkhez mérten szeretnénk valamit visszaadni a társadalmunk és a bolygónk számára.

Úgy gondoljuk, hogy az emberiség és a bolygónk egyik legsürgetőbb problémájával, vagyis a globális felmelegedéssel csakis együttesen vehetjük fel a harcot, mégpedig úgy, ha mindannyian egy picit tudatosabban éljük az életünket és lehetőségeinkhez mérten megpróbáljuk óvni a környezetünket, például a műanyag és az egyszer használatos termékek hétköznapokból való kivezetésével.

A Számoskifestő.hu-nál megpróbálunk a fentebb említettnél még egy picivel többet tenni a környezetünkért, mindezt a vásárlóink segítségével!

2021. októberében és novemberében elhatároztuk, hogy minden egyes megvásárolt számoskifestő után 650 Forinttal támogatjuk a MyForest közösségi erdő alapítványt, akik az általunk felajánlott 650 Ft-ból egy facsemetét ültetnek, ezzel is hozzájárulva országunk tisztább levegőjéhez és a globális felmelegedés elleni harchoz.

Vásárolja meg kedvenc számoskifestőjét és egyúttal támogassa bolygónk egészségét! 🌍

0
    0
    Kosár
    A kosara üres!Vissza a boltba
    Scroll to Top